Smulik

Vannak könyvek, amelyeket szórakozásból olvasunk, és vannak, amelyeket azért, mert tartozunk vele. A Smulik ez utóbbi, és mégis, meglepő módon nem a gyász könyve, hanem az életé.

Lőwenheim Sámuel – akit mindenki csak Smuliknak hívott – kilencévesen lett a Hanoár Hacioni ifjúsági mozgalom tagja, tizennégy évesen már az egyik vezetője. Amikor 1944-ben minden keret összeomlott – család, iskola, hitközség, társadalom –, ez a kamasz fiú nem a túlélésre rendezkedett be, hanem mások megmentésére: élelmet szerzett, embereket bújtatott, titkos hálózatot épített a káoszban. Később megjárta az illegális bevándorlás hajóit és a ciprusi táborokat, hogy aztán a sivatagból kibucot, az álomból hazát építsen.

Unti Ildikó krónikásként írta meg ezt a történetet. A kötet először 1994-ben jelent meg, és most, több mint három évtized után javított újrakiadásban kerülhet ismét az olvasók kezébe. Egy új nemzedékébe pedig először. Dr. Eichler Hava történész ajánló sorai pontosan fogalmaznak: az ilyen történetekből érthetjük meg azt, amit a tudományos munkákból soha – hogy mi ad erőt egy kamasznak ahhoz, hogy a legsötétebb korban is ember maradjon.

Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szerint az emlékezés nem múltba nézés, hanem iránytű. És minden családnak, ahol fontos, hogy a következő nemzedék ne évszámokból, hanem emberi sorsokból tanulja a történelmet.