Kicsilélek tánca

A könyvről

Kicsilélek a hatalmas, színes parkettre érkezett, ahol táncra várva már megannyian tétlenkedtek. Talán nem ő kérte, nem ő akarta. Vagy mégiscsak ő választotta?

Netán a szíve irányította.
A lelkek itt, ebben a kavalkádban egymást szemlélve, elemezve, elfogadva vagy elutasítva alkottak egységet. Táncra perdültek, hol magukban, hol egymással. Olykor volt, hogy csak petrezselymet árultak. Üldögéltek és várakoztak. Keresték a zenét, s arra a saját táncukat. Tanultak, bukdácsoltak, elestek és felálltak. Aztán tovább bandukoltak. Mind kitartóan kutatták a párjukat és a másik tekintetében önmagukat. Azt, kinek fülében ugyanaz a zene csendül és ugyanúgy ropja a táncot, mint ők. Néhanapján pedig új ritmust komponáltak.

Akik egyforma dalt dúdolva találkoztak, egy időre összekapcsolódtak.
így talált egymásra ez a két Kicsilélek, mikor a véletlen az idő kerekét furfangos módon megtekerte a mindenségben. Egy táncra csatlakoztak és a lány prózákat alkotva, a fiú verseket szavalva, e Lélektánc útjára tévedtek. Tollukkal a végtelenbe nyomot írva, táncuk el nem tűnik már többé soha. Talán ezért érkeztek ebbe a csodavilágba, hogy lelkük egy darabját másokkal megosztva, vágyukat válthassák valóra.

Te is csoda vagy Kicsilélek, egy és megismételhetetlen, ki ebbe a létbe érkezve táncát keresgéli szüntelen.
Majdan sajátját felfedezve, lelkeknek adja át kedvesen,— hogy nyomot hagyva maga után, az ismeretlenbe átlépjen