Anomáliák

Mit tennél, ha egy régi újságban azt olvasnád, hogy a Holdra elsőként lépő ember nem azt mondta, amit az egész világ ismer – hanem úgy kezdte: „Hoppá!"? És ha egy filmlexikon szerint a Pál utcai fiúk nyerte az 1969-es Oscar-díjat?

Bevallom, ehhez a könyvhöz elfogult vagyok: korrektorként soronként olvastam végig, úgyhogy pontosan tudom, mennyi minden bújik meg a lapjain. Az Anomáliák hősei – Zoltán, a tanár, a csípős nyelvű Ada, meg Lester, akinek a polcán egy eredeti Beatles-lemezen ismeretlen dal szólal meg – lehetetlen tárgyakat gyűjtenek. Olyan tárgyakat, amelyek mintha egy másik valóságból csúsztak volna át a miénkbe. A hobbi aztán egyre komolyabbra fordul, mert kiderül: a nyomozásukban már nemcsak megszállott gyűjtők érintettek…

Amit a legjobban szeretek benne, az a hangja: a nagy kérdések – hány valóság létezik? mi lett volna, ha? – végig finom, öniróniával fűszerezett humorba csomagolva érkeznek. Zoltán és Ada évődésein többször hangosan felnevettem korrektúra közben is, ami, higgyétek el, ritka szakmai ártalom. És külön csavar, hogy a regénybeli Zoltán akár a szerző alternatívája is lehet – de hogy melyik valóságból, azt döntsétek el ti.

Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szereti, ha egy regény szórakoztat ÉS gondolkodtat – aki látott már össze nem illő emléket a saját életében, és aki szerint a „mi lett volna, ha" a világ egyik legizgalmasabb kérdése.