Molvay Péter

Az írás az egész életemet áthatotta. Velem volt a jó időkben és a legsötétebb pillanatokban is. Volt
így gyónás, remény és ima. Volt kapaszkodó, támasz és mankó, lámpás, füldugó és néha űrhajó. Most
a hála késztetett írni. Az a fölött érzett, őszinte csodálat, hogy van kiút onnan, ahol jártam, hogy
maradt olyan, aki szeret, hogy nekem is van Istenem, nem csak másnak. Igen. Hogy van érdemes
igen. Ezt a tántorgó még nem látja, de a fekvőnek már megmutatkozik. Mindannyiunk roppant
szerencséjére, a szeretet nem kényes, és nem válogatós.
Hiszem a szó erejét. Megtalálhatja azt, aki nem látja az embert az utálatos iszákosban, és fellelheti a
zsugorodó lelkű alkoholistát is. Segíthet, erőt adhat egy gondolat, egy kép, egy mondat.
A társainknak üzenjük: ha elfogadod, van út! Ha akarod, nem vagy egyedül!