Bencze Móna

Nem vagyok író. Ennek ellenére az írás mindig is a belső világom egyik legfontosabb kifejezési eszköze volt. Kisiskolás korom óta versek, rövid novellák és haikuk születtek bennem – olyan gondolatok, amelyeket sokáig csak a naplóim lapjain őriztem.

Sokáig nem gondoltam arra, hogy ezeket mások is olvassák majd. Talán a maximalizmusom miatt is úgy éreztem, hogy aki nem írónak tanult, annak nincs helye az írók világában.

Ötvenévesen azonban rájöttem, hogy nem kell mindenkinek megfelelnem. Lehetek sebezhető, bizonytalan, és közben megtehetem azt, ami örömöt ad. Nem kell megmagyaráznom, miért most. Miért nem húszévesen. Az élet nem mindig a terveink szerint alakul – de talán éppen ettől olyan izgalmas.

Most pedig szeretném végre megélni. Írni, alkotni, lelkesedni, kíváncsinak maradni arra, mi minden vár még rám.